Úgy látszik
Dávid is eljutott erre a felismerésre. A 103.
zsoltárban a következõt írja:
“Áldjad
lelkem az Urat, és egész bensõm az
Õ szent nevét!”
Fontos, hogy Isten népe egészen
hálás legyen, de legalább ilyen
fontos, hogy én is bent álljak a sorban!
Isten szeretõ
gondviselésének áldásait,
ajándékait mindnyájan
élvezzük. A testi és lelki javak, a
sokféle áldás nemcsak naponta, hanem
pillanatról-pillanatra árad
életünkre, -életünkbe. Ezek
között én is ott vagyok és
ezért személyesen is hálára
kötelezett vagyok. Egész egyszerûen
fogalmazva: amit én kapok, azért én
vagyok hálára kötelezett!
Mások helyett nem adhatok hálát!
Jó példa erre a
tíz bélpoklos esete. A tíz
közül csak egy tért vissza
hálát adni. Az Úr Jézus
hiányolta a kilenc elmaradását. Meg is
kérdezte: ”Hát
a kilenc hol van?”-
Jézus igényt tart a hálára.
Ha egy hálaadó
napon - ünnepen - húszan, százan, vagy
többen is együtt vannak, a
jelenlévõk mindegyike, - azok akik a
szószéken állnak, vagy a padokban
ülnek, - bizonyságot tesznek, énekelnek,
zenélnek; ki-ki csak maga helyett adhat
hálát. Fontos lenne erre
lehetõséget is biztosítani. A
napjainkban gyakorolt hálaadónapokon -
látásom szerint - két
vonatkozásban biztosítjuk is a
lehetõséget minden
jelenlévõnek, hogy személyesen is
bekapcsolódhassék a
hálaadásba. A hálaadó
éneklésbe, Isten
magasztalására minden
jelenlévõ személyesen
bekapcsolódhat. A hálaadás
vonatkozásában is adott a
lehetõség mindenki számára.
Leginkább az ünnepi alkalom
végén, amikor a tányért
körüladják, az Úr
oltárára szánt összeget
mindenki az oltárra teheti. Csupán a szavakban
történõ
hálaimádság
vonatkozásában van probléma.
Leginkább felkérünk
néhány jelenlévõt
hálaimára, akik úgymond
mindnyájunk nevében állnak az
Úr elé hálaimájukkal. Vajon
nem az lenne-e a helyes, ha a felkértek imája
elõtt biztosítanánk mindenki
számára néhány percnyi
idõt, hogy csendben, mindenki szavakban is odahelyezhesse
hálaáldozatát az Úr
elé? Úgy gondolom fontos lenne erre odafigyelni
és erre lehetõséget
biztosítani. Úgy gondolom, ezek az
évenként
ismétlõdõ ünnepek
így válhatnának az Úr
elõtt is kedves alkalmakká.
Végül
vessünk fel néhány
kérdést és
próbáljunk azokra becsületes
választ adni az Úr elõtt:
hálás vagyok-e az Úrtól
kapott javakért,
áldásokért?
Hálára kötelezettnek érzem-e
magam? Van e bensõmben hálaérzet,
ajkamon hálaima, magasztalás? Milyen
gyakorisággal adok hálát?
Évente egyszer, néha-néha, amikor
eszembe jut? Isten gyermekei életében minden nap
hálaadó nap ! Ha eddig nem így volt,
segítsen az Úr, hogy legalább
mától így legyen.
E néhány gondolat
elolvasása után, ha megteheted dúdold
el a következõ jól ismert
ének elsõ versét: ”Dícsérd
az Urat én lelkem, dícsérjed
Õt hálatelten, minden helyen és
mindenütt, az Alkotót és
Üdvözítõt…”
HH:466
Nagy Zsigmond
Vissza - Home ugrás a lap tetejére