peredoc

ISTEN, aki összeköt minket!
	Pere 2009 augusztus
	Második alkalommal volt lehetõségünk arra, hogy ifjúságunk együtt legyen pár napot az Imaházunk falain kívül. Ez év augusztus utolsó hétvégéjét Perén töltöttük
	A szokásos csütörtök esti Bibliaóra után autóba pattantunk, és útnak indultunk. Az óra már ½ 11-et ütött, amikor megtaláltuk Perén a „mi kis házacskánkat”- már amit béreltünk. Pere egy kis falu kb. 30-35 km-re Miskolctól. Sokan kérdezték aggódva: „Minek mentek el csütörtök este? Otthon is tudtok aludni!” Igen ám, de mi nem túl sokat aludtunk aznap éjszaka. A ház, amiben laktunk egy baptista fogorvos testvér tulajdona, ahol már sok-sok baptista közösség megfordult. Ezt jelezte az a néhány kipingált zsalukõ, ami az udvaron állt. Miután a tulajdonosok megmutatták nekünk az egész házat, elejétõl a végéig (szó szerint), mindenki elfoglalta a saját maga kis birodalmát. Tehát a lányok elvonultak a ház egyik végében lévõ szobába, a fiúk pedig a tetõtérben telepedtek le. Ezt követõen hajnali, ½ 4-ig társasjátékoztunk. Ekkor már elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy a kényelmes ágyainkon aludjunk egy jót.
	Nem beszéltünk meg kötött programokat, inkább átadtuk magunkat a saját spontaneitásunknak. Öt mozdíthatatlan napi program volt: reggeli, ebéd, vacsora, és a két áhítat. A házon belül volt egy sportszoba, ahol csocsó- és ping-pong asztal volt, tehát adatott a lehetõség egy Csocsó Ifi Bajnokságra. A ház telkén volt még egy úszómedence, és egy focipálya is, amit természetesen kihasználtunk. Mivel az elsõ napon (szombaton) nem nagyon mozdultunk ki a házból, este 22 órakor úgy gondoltuk, itt az ideje. Nekilódultunk, és átsétáltunk a szomszédos faluba. Mivel a két falu között nem volt közvilágítás, néhány kisebb zseblámpa nyújtott, segítséget, „…hogy lábunkat meg ne üssük a kõbe.”
	Nem messze a telek háta mögött folyt a Hernád folyó. Másnap nem félve a sok siklóktól, szúnyogoktól, leveli békáktól és a szabadon mászkáló szomszéd kutyától, kimentünk a folyópartra, és újból szembesülhettünk azzal, hogy amit Isten teremtett, az mind jó, és gyönyörûséges
	Az étkezéseket mi magunk oldottuk meg, és mivel a konyha jól felszerelt volt, tudtunk fõzni és sütni egyaránt. Így fõleg Erika odaadó segítségével, mindig bõségesen megterített asztalhoz, jó étvággyal ülhettünk le enni. Csak néhány példa a menübõl: bundás-kenyér, görög lángos, gulyásleves…
	A sok szórakozás és sportolás mellett mindig volt idõnk elcsendesedni, énekelni és együtt közösen az Úr elé borulni imádságban. Az elsõ igei buzdítást szombat reggel, reggeli után tartottuk és énekléssel kezdtük meg. Alapigéink a Lukács 12: 35-40. terjedõ versek voltak. Arról beszélgettünk, hogy hogyan is várjuk vissza az Úr Jézust. Kérdés volt felénk, hogy ha tudnánk az Õ visszatérésének pontos idejét, mit tennénk máshogy az életünkben? Máshogyan élnénk? Jobban törekednénk, hogy ne csak hívõ embernek mondjuk magunkat, hanem annak is lásson minket a világ?
	Az esti áhítat kicsit rendhagyóbb módon kezdõdött. - Nekem személyesen egy életre szóló élményt jelentett. Seres Gyõzõ az áhítat elõtt mindenkivel húzatott egy cetlit a kezébõl. A lányok húztak egy lány nevet, a fiúk, pedig húztak egy fiú nevet. A feladat az volt, hogy akinek a neve a saját cetlinkre volt írva, annak megmossuk a lábát. Egy lavórba vizet engedtünk, és - szappan híján - tusfürdõvel tettük meg ezt. Érdekes érzés volt másnak a lábát megmosni. Bár nem tudom mit volt nehezebb megtenni: nekem mosni más lábát, vagy engedni, hogy más mossa az én lábam!? Alap téma: Jézus megmossa tanítványai lábát: János 13: 4-11. Együtt voltunk, és vagyunk, de mi közünk van Istenhez, és egymáshoz? Jézus ezt mondja: „Ha nem moslak meg, semmi közöd hozzám!” és Péter ezt feleli: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sõt egész fejemet is!”
	Olyan kérdések merültek fel, amikre saját magunkban kellett választ keresni. Engedem, hogy Isten engem megmosson? És ha én már Jézus vére által megmosott vagyok, és Te is testvérem, akkor van közünk egymáshoz. Tudomásul vesszük ezt? Gyakoroljuk a testvéri szeretetet? Odafigyelünk arra, akivel egy közösségben élünk? Mindannyian különbözõek vagyunk, de mégis egy közös van bennünk: és ez Isten. Õ személyesen értem, az ifjúság tagjaiért és Te érted is kedves olvasó életét adta a keresztfán.
	Az utolsó elcsendesedést pedig Erika tartotta, a Márk 4: 1-9. versek alapján. Azért imádkoztunk, hogy ebben a világban hadd lehessünk azok a magok, amelyek bõ termést hoznak, hadd lehessük azok a vándorok, akik bizonyságot tesznek a Világ Megváltójáról.
	Persze ha össze van zárva pár napra néhány fiatal, biztos, hogy adódhat nézeteltérés. Megtanultuk, hogy a fiúkat szigorúbban kell fegyelmezni a mosogatás, és asztalterítés terén is. De arra is lehetõség volt ez a hétvége, hogy még jobban megismerjük egymást, és ha voltak nekünk hibáink, tanuljunk, és okuljunk azokból.

	Át kell gondolnunk, hogy képesek vagyunk engedni, hogy formálható agyagként viselkedjünk Istennek a kezében, mint egyén, mint közösség? Szerintem mi jó úton haladunk, de még el kell érni a célt
		Zsuzsi

	Vissza az Ifilaphoz